Szakterületeinkhez kapcsolódó tájékoztatók

ügyvédi iroda

Tartalom:



Ingatlan adásvételi szerződés
Illetékmentes ajándékozás

Ingatlan adásvételi szerződés

Az ingatlan adásvételi szerződések és általában az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződések érvényes létrejöttéhez szükséges tartalmi elemekről a XXV. számú Polgári Elvi Döntés (az ingatlan-átruházási szerződés érvényességéről) ad lényegi iránymutatást.
Az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződés érvényes létrejöttéhez a tartalmi követelmények szempontjából szükséges - és egyben elegendő -, ha a szerződésről készült okirat tartalmából a felek személye mellett az ingatlan tulajdonjogának átruházását célzó akaratnyilvánításuk kitűnik, továbbá ha az okirat tartalmazza az ingatlannak és az ellenszolgáltatásnak a megjelölését, vagy ha az átruházás ingyenes, ez az okirat tartalmából megállapítható. Egyéb kérdésben létrejött megállapodás írásba foglalásának elmaradása a szerződés érvényességét nem érinti még akkor sem, ha az ebben való megállapodást bármelyik fél lényegesnek minősítette is. Az írásba foglalt szerződés érvényességének nem feltétele, hogy a felek a megállapodásukat közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalják, kivéve ha ezt külön jogszabály írja elő.
Lényeges azonban, hogy az az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 32. § (3) alapján a tulajdonjog, haszonélvezeti jog, a használat joga, telki szolgalmi jog, vételi jog, jelzálogjog (önálló zálogjog) keletkezésére, módosulására, illetve megszűnésére vonatkozó bejegyzésnek közokirat, ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat alapján van helye. Tehát érvényesen megkötött, de ügyvédi ellenjegyzés nélküli adásvételi szerződés alapján a tulajdonjog és a fent felsorolt jogok az ingatlan-nyilvántartásba nem bejegyeztethetők.
Az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződés írásba foglaltnak akkor tekinthető, ha szerződési nyilatkozatát mindegyik szerződő fél aláírta. A szerződés érvényességét azonban nem érinti, ha nem ugyanaz az okirat tartalmazza valamennyi fél szerződési nyilatkozatát, hanem mindegyik szerződő fél külön okiratba foglalt nyilatkozata révén jön létre a felek kölcsönös és egybehangzó akaratnyilvánítása.
Az ingatlan tulajdonjogának átruházását célzó szerződés megkötésére csak írásban lehet ajánlatot tenni az ajánlati kötöttséget eredményező joghatállyal. Ugyanígy csak írásban lehet ilyen értelmű ajánlatot elfogadni azzal a joghatállyal, hogy az a szerződés létrejöttét eredményezze. A szerződést tartalmazó okirat, ha azt az egyik fél írta alá, és másik félnek átadta vagy elküldte, csupán a szerződés megkötésére tett ajánlatnak minősül, a szerződés érvényes létrejötte tehát attól függ, hogy a másik fél az ajánlatot az okirat aláírásával és visszaküldésével, illetőleg külön írásba foglalt és az ajánlattevőhöz megküldött nyilatkozattal az erre megszabott időben elfogadja-e.
Ha az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló megállapodásukat a felek olyan színlelt szerződéssel leplezik, amelynek írásba foglalt tartalmához az ingatlan tulajdonjogának átruházása ugyancsak hozzátartozik, ebben az esetben a leplezett szerződést nem teszi érvénytelenné egymagában az, hogy a szerződésről készült okirat a tulajdonjog átruházásának jogcímét, illetőleg az ellenszolgáltatást nem a felek valóságos akaratának megfelelően tünteti fel. Ha azonban a színleges írásbeli szerződésből az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szándék nem tűnik ki, a tulajdonjog átruházására vonatkozó akaratnyilvánítás írásba foglalásának hiánya miatt a leplezett szerződés érvénytelen.
Az életszínvonal állandó emelkedése, a kormányzat által a lakásépítés előmozdítására tett sokféle erőfeszítés, az állami tulajdonban álló házingatlanok folyamatos értékesítése egyre szélesebb rétegek számára teszi lehetővé személyi tulajdonban levő lakások (családi házak) építését, vásárlását. Egyre növekszik az érdeklődés beköltözhető házingatlanok iránt, és várható, hogy az ilyen ingatlanok forgalma a jövőben sem fog csökkenni. A lakásszükséglet kielégítésére alkalmas ingatlanok élénk forgalma előtérbe helyezi azokat az érdekeket, amelyek az ingatlanok forgalmának biztonságához fűződnek.
Ilyen helyzetben nem becsülhető le azoknak a pereknek a jelentősége, amelyek a bíróság előtt ingatlanok elidegenítésére vonatkozó szerződések következtében indulnak; a bíróságok viszont csak akkor felelhetnek meg az előttük álló és még várható feladatoknak, ha a munkájukkal elő tudják mozdítani az ingatlanforgalom biztonságához fűződő érdekeket.
Ezekben a perekben az ítélkezési gyakorlat alapvető kérdéseként az jelentkezik, hogy az ingatlan tulajdonjogának átruházását célzó szerződéseknek milyen tartalmi és alaki követelménynek kell megfelelniük ahhoz, hogy érvényesen létrejöjjenek.
A bíróságok helyes és egységes gyakorlatának kialakítása végett szükséges az említett alapvető kérdésnek és az ahhoz kapcsolódó részletkérdésnek az eldöntése.
I. A Ptk. 365. §-ának (3) bekezdése ingatlan adásvételének érvényességét a szerződés írásba foglalásához köti, de nem rendelkezik arról, hogy milyen tartalommal kell írásba foglalni. A Ptk. 218. §-ának (1) bekezdése okiratkényszer esetében a szerződés lényeges tartalmának írásba foglalását teszi kötelezővé; az adásvételi szerződés lényeges tartalma viszont nem egyéb, mint a dolog tulajdonjogának vételár fejében való átruházása [Ptk. 365. § (1) bek.].
E törvényes rendelkezésekből következik: az ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés érvénységének elengedhetetlen kelléke, hogy az írásbeli szerződés tartalmazza a) a feleknek, b) a vétel tárgyának, c) a vételárnak a megjelölését, valamint d) annak kifejezését, hogy adásvétel történt.
a) A törvény sem kifejezetten, sem rendelkezéseiből következtethetően nem kívánja meg, hogy a szerződő felek megjelölése a szerződés szövegében történjék. Elegendő tehát, ha a szerződő felek személye és eladói vagy vevői minősége (szerződéses állása) az aláírásokból vagy az okirat egyéb tartalmából kétségtelenül megállapítható.
b) A vétel tárgyának megjelölésére vonatkozóan a törvény ugyancsak nem tartalmaz közelebbi rendelkezést. Külön rendelkezés hiányában tehát az ingatlanra vonatkozó szerződés érvényessége elismerhető akkor, ha az adásvétel tárgya magából az okiratból nem állapítható meg ugyan minden kétséget kizáró bizonyossággal, de nyilvánvaló, hogy a felek előtt a szerződés tárgya nem volt kétséges, így főleg akkor, ha az okirat utalásából vagy a megállapodás megkötésének - az okirat tartalmával szoros kapcsolatban álló - körülményeiből, továbbá a feleknek a szerződés teljesítésére irányuló magatartásából kétségtelenül kiderül, hogy a felek szerződési akarata melyik ingatlan adásvételére vonatkozott.
Így például elegendő az ilyen meghatározás: „Eladom a pécsi házamat”, feltéve, ha az eladónak Pécsett csak egy házingatlana van. A felek magatartásából pedig a vételár tárgyára kétségtelenül következtetni lehet például akkor, ha az adásvétel az ingatlan közös megtekintésével történt, továbbá, ha az ingatlannak a vevő birtokába adása közös akarattal megtörtént, vagy ha a vevő önkéntes birtokba helyezése ellen az eladó nem emel kifogást stb.
c) Gyakran megtörténik, hogy az ingatlan adásvételére vonatkozó szerződésben a felek a közöttük létrejött megállapodás valódi tartalmától eltérően tüntetik fel az eladott ingatlan vételárát. A valóságos vételártól eltérés - a vagyonátruházási illeték csökkentése céljából - rendszerint úgy jelentkezik, hogy a felek alacsonyabb vételárat tüntetnek fel. Előfordul azonban a valóságosnál nagyobb vételár feltüntetése is, különösen akkor, ha a felek az adásvételi szerződéssel a részbeni ajándékozást kívánják leplezni. Az ilyen színlelt szerződés - figyelemmel a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdésével - érvényes ugyan, természetesen azonban, hogy az érvényességtől függetlenül illetékjogi és büntetőjogi következményekkel járhat. Éppen ezért, ha illetékrövidítési célzattal a vételárnak eléggé el nem ítélhető színlegessége megállapítást nyer, a bíróságnak feladata, hogy - szükség esetén haladéktalanul, de a per befejezése után feltétlenül - az illetékügyi hatóságot minden esetben, ha pedig bűncselekmény is fennforog - a Be. 122. §-ának (2) bekezdése értelmében - az ügyészt is értesítse.
A szerződés érvényességéből folyik, hogy a szerződés teljesítése során a vevő a teljes vételárért tartozik helytállni, azaz az eltitkolt vételárrészért is. Ugyancsak az érvényesség következménye az is, hogy az eltitkolt vételárrész tekintetében az állam javára való marasztalásra az eltitkolás okából nem kerülhet sor. Ennek ugyanis a Ptk. 237. §-a szerint előfeltétele lenne a szerződés érvénytelensége. De nincs helye ilyen esetben az állam javára marasztalásnak a Ptk. 361. §-a alapján sem, mert az egyrészről éppen az eladót érintené, akinek részéről nincs jogalap nélküli gazdagodás, másrészről a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás közötti értékaránytalanságra vezethetne - végül azért sem, mert a felek közötti szerződéses jogviszony önmagában kizárja a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazását.
d) A Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre, a Ptk. 216. §-a (1) bekezdésének második mondata szerint pedig a szerződési akaratot ráutaló magatartással is kifejezésre lehet juttatni. Ez utóbbi rendelkezés azoknál a szerződéseknél, amelyeknek írásba foglalása kötelező, úgy hatályosul, hogy az érvényességhez nem szükséges a szerződésnek nevesített módon történő megjelölése; elegendő, ha a szerződés tartalma utal arra, hogy a felek között milyen szerződés jött létre. Ez az adásvételi szerződésre vonatkoztatva annyit jelent, hogy annak nem érvényességi feltétele a jogügyletnek „adásvételi szerződés”-ként való megjelölése, sem a szövegben az „eladom-megveszem” vagy hasonló kifejezések használata. Elegendő, ha az okirat egész tartalmában felismerhető, hogy a felek szerződési akarata ingatlan tulajdonjogának vételár ellenében történő átruházására irányult. Érvényesek tehát ebből a szempontból azok az adásvételi szerződések, amelyeket „Nyugta”, - „Elismervény”, - „Kötvény” stb. címmel a jogban járatlan személyek készítenek, feltéve, hogy az előbbiekben tárgyalt tartalmi követelményeknek megfelelnek.
e) A Ptk. 378. §-a ingatlanok cseréje esetén a Ptk. 365-377. §-ait rendeli alkalmazni, a szerződést tehát ingatlanok cseréje esetén is írásba kell foglalni. A Ptk. 579. §-ának (2) bekezdése ingatlan ajándékozásának érvényességét köti a szerződés írásba foglalásához, az 586. § (2) bekezdése pedig az okirati kényszert a tartási szerződéseknél általában, tehát az ingatlanok tekintetében is előírja.
A Ptk. e rendelkezéseiből félreérthetetlenül tűnik ki a törvényhozónak az a szándéka, hogy az ingatlan tulajdonjogát átruházó szerződések a forgalom fokozottabb biztonsága, az ingatlannyilvántartás zavartalansága és megbízhatósága érdekében és a kellően meg nem fontolt ingatlanelidegenítések megakadályozása céljából írásba foglaltassanak.
A törvény ismertetett rendelkezéseiben megnyilvánuló szabályozásnak általános jellegű érvényét juttatja kifejezésre a fenti I-V. pontok szövegezése, amikor az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződéseket említ, illetőleg a szerződések elemeként határozza meg az ellenszolgáltatásnak vagy az átruházás ingyenességének a megjelölését. Ebből következik, hogy az I-V. pontban foglaltak értelemszerűen alkalmazandók nemcsak a forgalmi ügyletek alaptípusaként jelentkező adásvételi szerződésre, hanem a Ptk. nevesített szerződési körén (csereszerződés, ajándékozási szerződés, tartási, valamint életjáradéki szerződés stb.) kívül minden olyan szerződésre, amely ingatlan tulajdonjogának átruházására irányul.
f) Az a szerződés, amelyet a felek nem foglaltak írásba, vagy amely bár írásba foglalása megtörtént - nem tartalmazza az I. pontban fesorolt elemeket, a Ptk. 217. §-a (1) bekezdésének rendelkezése folytán semmis.
Kérdéses lehet azonban, hogy az írásba foglalt szerződésnek érvényességi kelléke-e azoknak a kikötéseknek írásba foglalása, amelyeket a törvény nem, de a felek vagy bármelyikük lényegesnek tekint.
Nem kétséges, hogy a Ptk. 205. §-ának (2) bekezdésében foglalt szabályozás folytán a szerződés a felek között csak akkor jön létre, ha egyebek között - a bármelyikük által lényegesnek tartott kérdésben is megállapodnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ilyen kérdésben létrejött megállapodást feltétlenül bele is kell foglalni az okiratba. Ennek az álláspontnak a helyessége kitűnik a Ptk. 205. § (2) bekezdése és a Ptk. 218. § (1) bekezdése szövegének összevetéséből. A Ptk. 205. §-ának (2) bekezdése a a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges (vagyis a törvény által lényegesnek tekintett), valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodást kívánja meg. Ezzel szemben a Ptk. 218. §-ának (1) bekezdése a szerződés érvényességi feltételéül csak a „lényeges” (tehát a törvény által lényegesnek tekintett) kérdések írásba foglalását írja elő, de nem említi ezen a helyen a felek által lényegesnek tekintett kérdéseket. Nyilvánvaló, hogy a különbségtétel tudatos, s a felek által lényegesnek minősített kérdéseknek csak annyiban van szerepük, hogy azokban is meg kell állapodniuk, írásba foglalásuk azonban a törvényi rendelkezés hiányában nem követelhető meg. Annak elmaradása tehát a szerződés érvényességét a törvénynél fogva nem érinti [Ptk. 218. § (1) bek.]. Így pl. nem érvényességi kellék az ingatlannyilvántartásba (telekkönyvbe) való bejegyzésre, az ingatlan birtokbaadásának időpontjára, az ingatlanon levő ingók adásvételére vagy elszállítására vonatkozó megállapodás írásba foglalása. Az e kérdésekben létrejött megállapodás - írásba foglalás nélkül is érvényes, ha nincs ellentétben a szerződés írásba foglalt tartalmával, és annak kiegészítésére szolgál. Ugyanilyen megítélés alá esik az átruházott ingatlan beköltözhetőségére vonatkozó megállapodás is, amelynek írásba foglalása nem érvényességi kellék. Más kérdés, hogy a jelenlegi lakásviszonyok mellett a vevő általában lényegesnek tartja a beköltözhetőség tárgyában a megállapodást, s így az rendszerint a szerződés létrejöttének a feltétele; ha azonban a szerződés létrejött, az idevágó megállapodás írásba foglalásának elmaradása nem vezet a szerződés érvénytelenségére. Természetesen külön elbírálást igényel az, hogy ilyen esetben más ok (tévedés, megtévesztés, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékkülönbsége stb.) a szerződés érvénytelenségét mennyiben eredményezheti.
A mondottak természetesen csak arra az esetre vonatkoznak, ha a felek külön nem kötöttek ki olyan alakszerűséget, amely kifejezett megállapodásuk szerint a szerződés érvényességének feltétele [Ptk. 217. § (2) bek.]. Ha ugyanis ilyen kikötés történt, az alakiság megsértésével kötött szerződés csak a teljesítésnek vagy egy részének az elfogadásával válik érvényessé.
II. A Ptk-nak az írásbeli szerződés tartalmáról rendelkező 218. § (1) bekezdése nem tesz említést arról, hogy az írásbeli szerződésnek milyen alaki kellékekkel kell rendelkeznie. Ilyen, a szerződés érvényességét érintő alaki kellékekről más jogszabály sem rendelkezik az ingatlan tulajdonjogának átruházását célzó szerződések tekintetében. Ezért az I. pontban említett elemeket tartalmazó szerződés érvényessége az írásba foglaláson felül egyéb alakszerűséghez nincs kötve. Nem szükséges tehát, hogy a szerződést a Pp. 196. §-a szerinti teljes bizonyító erejű magánokiratba, még kevésbé, hogy a Pp. 195. §-ában körülírt közokiratba foglalják. Erre annál kevésbé van szükség, mert az említett jogszabályok nem az okiratba foglalt valamely szerződés érvényességével vannak kapcsolatban, hanem pusztán az azokban írt feltételeknek megfelelő okiratok bizonyító erejét és ennek kapcsán a bizonyítási teher kérdését szabályozzák.
Az, hogy az ingatlan tulajdonjogának átruházását célzó szerződésnek rendszerint nem kell megfelelnie a Pp. 195-196. §-aiban írt feltételeknek, kitűnik abból is, hogy a Ptké. 38. §-ának az 1967. évi 39. számú törvényerejű rendelet 24. §-ával megállapított (2) bekezdése a levélváltás útján történő megegyezést is írásbeli alakban létrejött szerződésnek tekinti, holott az ilyen írásbeli nyilatkozatok rendszerint még csak nem is teljes bizonyító erejű magánokiratok. Ha pedig az ilyen írásbeli nyilatkozatokat a törvény összességükben érvényes írásbeli szerződésnek tekinti, következetlen volna az egy okiratba foglalt szerződés érvényességét további alaki feltételektől függővé tenni. Ugyanerre az eredményre vezet a Ptk. 218. §-a (2) bekezdésének az elemzése is. Ez a rendelkezés csak akkor teszi kötelezővé, s így érvényességi kellékké a közokirati, illetőleg a teljes bizonyító erejű magánokirati alakot, ha az írásbeli alakot jogszabály rendeli, s a szerződő fél nem tud vagy nem képes írni. Ebből is kétségtelenül következik, hogy a tárgyalt írásbeli szerződéseknek általában nem érvényességi feltétele a külön jogszabályokban egyes esetekre meghatározott szigorúbb alakszerűség megtartása. Ha azonban külön jogszabály - mint pl. a Csjt. 27. §-nak (2) és (3) bekezdése, a 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 3. §-nak (1) bekezdése - szigorúbb alakszerűséget ír elő, annak meg nem tartása a szerződés érvénytelenségét eredményezi.
A mondottakból következik az is, hogy az ingatlan tulajdonjogának átruházását célzó szerződéseknek az alakszerűség szempontjából nem érvényességi kelléke az, hogy az okiratot keltezéssel - a szerződéskötés helyének és idejének feltüntetésével - lássák el, sem pedig az, hogy ügyleti tanúk működjenek közre.
III. a) A Ptké. fentebb is említett 38. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha az okiratot több példányban állítják ki, a szerződés akkor is érvényes, ha mindegyik fél csak a másiknak szánt példányt írja alá. E rendelkezés nem hagy kétséget aziránt, hogy az ilyen eset kivétel az alól a - kifejezetten ki nem mondott - általános szabály alól, hogy a szerződést tartalmazó okiratot mindkét félnek alá kell írnia ahhoz, hogy a szerződés írásba foglaltnak legyen tekinthető. A szerződés aláírása tehát az érvényesség alaki kelléke.
b) Ugyanennek a §-nak az 1976. évi 39. számú törvényerejű rendelet 24. §-ával megállapított (2) bekezdése - amelyről az előbbiekben már szó volt - úgy rendelkezik, hogy ha jogszabály vagy a felek megállapodása a szerződés érvényességéhez írásbeli alakot rendel, jogszabály eltérő rendezése hiányában írásbeli alakban létrejött szerződésnek kell tekinteni a levélváltás, a táviratváltás és a távgépírón történt üzenetváltás útján létrejött megegyezést. Ez a rendelkezés félreérthetetlenül kifejezésre juttatja, hogy a szerződést nem kell egy okiratba, illetve okiratnak minősülő egyéb írásbeli nyilatkozatba foglalni, hanem elegendő, ha a szerződés lényeges elemeit két vagy több, egymást kiegészítő írásbeli nyilatkozat tartalmazza (ajánlat-elfogadás, levél-válaszlevél stb.), feltéve természetesen, hogy ezek az okiratok (írásbeli nyilatkozatok) összességükben tartalmazzák mindazokat a kellékeket, amelyek az ingatlan átruházását célzó szerződés lényeges tartalmi elemeit adják. A Ptk. maga is ismer és szabályoz olyan eseteket, amelyekben a szerződés rendszerint két nyilatkozatba foglaltan jön létre. Pl.: az elővásárlási jog jogosultjával közölt feltételek elfogadása létrehozza a szerződést [Ptk. 373. § (2) bek.], a visszavásárlási jog alapján létrejövő szerződés is olyan megállapodás, amelyben az eladói nyilatkozat az adásvételi szerződés megkötésekor készült okiratba, a vevői nyilatkozat pedig az eladónak a vevőhöz intézett nyilatkozatába van foglalva [Ptk. 374. § (1) bek.], s lényegében teljesen hasonló a helyzet akkor, amikor a szerződés a vételi jog gyakorlása útján jön létre [Ptk. 375. § (1) bek.].
Mindezekben az esetekben a szerződést két írásbeli nyilatkozat együttes tartalma hozza létre. Nincs azonban akadálya annak, hogy a szerződés ennél akár több olyan okiratba foglaltan jöjjön létre, amelyek közül egy-egy csak a szerződés bizonyos elemeit tartalmazza. Pl.: ajánlatmódosításnak elfogadása, a módosításhoz képest újabb ajánlat tétele, ennek elfogadása stb.
IV. a) A szerződés megkötésére irányuló ajánlat tétele a Ptk. 211. §-ának (1) bekezdése szerint ajánlati kötöttséget eredményez, a szerződési ajánlat elfogadása pedig a szerződés létrejöttére vezet [Ptk. 213. § (1) bek.]. Abból, hogy ingatlan tulajdonjogának átruházását célzó szerződés érvényességének feltétele a szerződés írásba foglalása, következik, hogy az ajánlat tétele, illetőleg annak elfogadása csak akkor vezethet - ingatlan tulajdonjogának átruházását eredményező - érvényes szerződés megkötésére, ha mind az ajánlat, mind annak elfogadása írásban történik. Ez következik egyébként abból is, hogy ettől eltérő álláspont érvényesülése az írásbeliséget rendelő szabály félretételére vezetne.
Ha pedig olyan ajánlatot, amely érvényes szerződés megkötésére vezethet, csak írásban lehet tenni, kézenfekvő, hogy az ajánlati kötöttség is csak írásban tett ajánlathoz fűződhet. Az olyan ajánlat ugyanis, amelyhez nem fűződik kötöttség, jogi értelemben egyáltalán nem tekinthető ajánlatnak.
Az, hogy a felek között szóbeli megállapodás, illetőleg szóbeli ajánlat ingatlan tulajdonjogát átruházó szerződés létrejöttét nem eredményezheti, illetőleg ajánlati kötöttséget nem von maga után, természetesen kizárja, hogy bármelyik fél a szóbeli nyilatkozatok alapján a másik féltől írásbeli szerződés megkötését követelhesse. E magatartások, nyilatkozatok joghatása csak annyiban jelentkezhet, hogy alapot adhat a Ptk. 6. §-ának alkalmazására - természetesen csak akkor, ha e § alkalmazásának összes feltételei egyébként megvannak.
b) Gyakori eset, hogy az ingatlan tulajdonjogának átruházására vonatkozó szóbeli megállapodás alapján, a szerződést az egyik fél foglalja írásba, és azt - általa aláírottan - a másik félhez juttatja el.
Ebben az esetben az elsőhelyen említett fél azt juttatja kifejezésre, hogy az aláírásával ellátott szerződésben foglalt feltételek szerint hajlandó az ingatlant elidegeníteni, tartalmilag tehát ajánlatot tesz a másik félnek. Ebből következik, hogy az ilyen - írásba foglalt -, tartalma szerint értékelendő nyilatkozatra az ajánlatra nézve fennálló szabályok az irányadók. Az ajánlattevő tehát az általa aláírt szerződésben foglalt ajánlatához a Ptk. 211. §-ának (2) bekezdésében meghatározott ideig feltételül kötve van. Az említett törvényes határidő az, amelyen belül - eltérő kikötés hiányában - a másik fél elfogadó nyilatkozatának az ajánlattevőhöz meg kell érkeznie ahhoz, hogy a szerződés létrejöjjön.
Az ajánlattevő azonban kötöttségének idejét eltérően is meghatározhatja, tehát azt meg is hosszabbíthatja [Ptk. 211. §-a (2) bek. első mondata]. Az ajánlati kötöttség idejének meghatározásához - jogszabály rendelkezésének hiányában - nem szükséges írásbeliség. Ennél fogva ráutaló magatartásból is lehet következtetni arra, hogy az ajánlattevő kötöttsége meghosszabbított-e, illetőleg, hogy az meddig tart. Határozatlan időre meghosszabbított kötöttségre lehet tehát következtetni az eset körülményeiből, így különösen abból, hogy a megkötendő szerződésre tekintettel részteljesítés (vételárrész fizetése, birtokbaadás stb.) történt.
Ha a ráutaló magatartásból az következik, hogy az ajánlati kötöttség határozatlan ideig tart, az ajánlattevő kötöttségének idejét határozottá teheti azáltal, hogy a másik felet meghatározott időben teendő írásbeli nyilatkozatra, illetőleg a megküldött szerződés aláírására és visszaküldésére szólítja fel.
Természetes, hogy az egyik fél által aláírt szerződés formájában közölt ajánlat elfogadásának írásban kell történnie. Ez megtörténhet úgy, hogy a címzett a szerződést aláírva az ajánlattevőnek visszaküldi, de úgy is, hogy a címzett nem a szerződést írja alá, hanem írásban értesíti az ajánlattevőt az ajánlat elfogadásáról. Ez utóbbi esetben az egyik fél által aláírt szerződés (ajánlat) és az elfogadó nyilatkozata együttes tartalma szerint állapítható meg, hogy a szerződés érvényesen létrejött-e.
Az ajánlatra vonatkozó szabályok alkalmazásából következik az is, hogy érvényesülnek az ajánlat visszavonására [Ptk. 214. § (2) és (3) bek.], illetőleg az elkésetten érkezett elfogadó nyilatkozatra [Ptk. 214. § (4) bek.] irányuló szabályok is.
V. Bár a színlelt szerződések száma már csökkenőben van, s nem kétséges, hogy a szocialista társadalmi tudat kialakulása és annak további fejlődése, a szocialista társadalmi együttélés szabályainak tudatosítása nyomán az ilyen szerződések száma tovább fog csökkenni, ma még azonban nem elhanyagolható számban jelentkeznek.
Kérdésként merült fel a bíróságok gyakorlatában a különböző színlelt szerződések (ajándékozást leplező adásvételi szerződés, adásvételi szerződéssel palástolt tartási vagy életjáradéki szerződés stb.) elbírálása kapcsán az: elismerhető-e az ingatlan tulajdonjogának átruházására vonatkozó leplezett szerződés érvényessége akkor, ha a színlelt (és írásba foglalt) szerződés tulajdonátruházást nem tartalmaz (tehát pl. a felek színlelt haszonbérleti szerződést kötnek az adásvételi szerződés leplezése céljából).
A Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a színlelt szerződés semmis, ha pedig az más szerződést leplez, a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni.
Eszerint valamely színlelt szerződés elbírálásánál nem a külső alakból, hanem a felek valóságos szerződési akaratából kell kiindulni; nem a színlelt, hanem a valóságos szerződés az irányadó. Önmagában a szerződés leplezett volta (a tulajdonjog átruházási jogcímének a valóságos szerződési akarattól eltérő feltüntetése) nem eredményezi tehát a szerződés érvénytelenségét.
A törvény említett rendelkezéséből azonban az is következik, hogy a leplezett szerződés érvényességi kellékeinek hiánytalanul meg kell lenniük a színlelt szerződésben. A törvény ugyanis csak a színlelést tekinti közömbösnek, de nem ad felmentést az egyéb érvényességi feltételek megtartása alól. Ezt fejezi ki az a rendelkezés, hogy a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni. Miután pedig a felek valóságos szerződési akarata a színlelt szerződésben burkoltan jelentkezik, mellőzhetetlen, hogy a színlelt szerződés is tartalmazzon tulajdon-átruházást (bár a valóságos, leplezett szerződésben megjelölttől eltérő jogcímen). Ha ugyanis a színlelt szerződésben nem jut kifejezésre az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szándék, hiányzik a szerződésnek ez a lényeges eleme a leplezett szerződésből is, és így a leplezett szerződés emiatt érvénytelen.
Ezek szerint tehát, ha a tulajdonjog átruházására irányuló szerződést olyan színlelt szerződéssel leplezik, amelynek lényeges tartalmához ugyancsak hozzátartozik az ingatlan tulajdonjogának átruházása, és azt tartalmazza is, akkor a palástolt szerződés érvényesnek ismerhető el. Ha azonban az írásba foglalt szerződés csupán az ingatlan használatának időleges átengedésére szolgálhat jogcímül, de az ingatlan tulajdonjogának átruházására jogcímet érvényessége esetén sem adna, akkor minthogy az okirat a feleknek az ingatlan elidegenítésére irányuló akaratnyilvánítását nem tartalmazza s ekként a leglényegesebb tartalmi elem nincs írásba foglalva, a palástolt szerződés leglényegesebb tartalma is csak szóbeli megállapodásként jelentkezik, következésképpen az ilyen szerződés ingatlan tulajdonjogát elidegenítő érvényes szerződésnek nem ismerhető el.

Ingatlan adásvétele, ingatlan átruházása esetén fizetendő adó- és illetékfizetési kötelezettség


Az ingatlan átruházása esetén fizetendő illetékről az Illetéktörvény (1990. XCIII. tv.) ad iránymutatást. Az ingatlan átruházásából származó jövedelem után a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapján önadózással kell a jövedelemadót megfizetni. Ezek részletes szabályait itt olvashatja.


(vissza a tartalomhoz)


Illetékmentes ajándékozás

Illetékmentes ajándékozás: hátra van még a feketeleves!

2011.02.22. 11:40 dr. Simányi Zsolt ügyvéd

Végre! 2010. augusztusa óta illetékmentes az ajándékozás egyenesági rokonok között. A lelkes polgárok - alaptalanul bízva a jogbiztonságban - tömegesen íratják át ingatlanjaikat gyermekeikre, családjuk és az ügyvéd társadalom nem kis örömére. Jóhiszeműen élnek e lehetősséggel, hozzásegítve gyermekeiket önálló életük megalapozásához. A földhivatalok alig állják az ajándékozási szerződések szőnyegbombázását...

Sajnos azonban a polgárokat kellemetlen meglepetés érheti, ha illetékmentes ajándékként szerzett ingatlanjukat 2011. január 1. után értékesítik. Sajnos sok ügyvéd és jogász kolléga sem igazodik ki az adójogszabályok hektikus változtatásának aknamezején és ezért elmaradhat az esetleges személyi jövedelemadó megfizetésére vonatkozó jogi tájékoztatás.

A 2010. dec. 31-ig hatályos szja. törvény szerint az ajándékozással megszerzett ingatlan értékesítése esetén nem kellett jövedelemadót fizetni a vételárbevétel után, ha a vételár nem haladta meg az ajándékozási szerződésben megjelölt, és az illetékhivatal által elfogadott értéket. 

2011. jan. 1-től azonban egy nagyon hátrányos szja. törvénymódosítás lépett hatályba, amelyet a Magyar Közlönyön kívül tudomásom szerint sehol nem hoztak nyilvánosságra, semmilyen publicitást nem kapott és az állampolgárok, de még az ügyvédek sem igen tudnak róla, csak az illetékmentes ajándékozás lehetőségét ismerik. A módosított adójogszabály értelmében, aki idén január 1-től benyújt a földhivatalba illetékmentes ajándékozással szerzett ingatlan értékesítéséről szóló szerződést, annak a vételár 25%-a után szja-t kell fizetnie. Ez a - 16%-os egységes szja kulcs figyelembevételével - az ajándékozással történt vagyonszerzés évében és az azt követő évben a vételár 4%-át jelenti. Tehát pl. egy 25 millió forintos lakás esetében az eladó (korábbi megajándékozott) 1 millió Ft szja megfizetésére lesz köteles. 

Tartok tőle, hogy az szja. törvény e "fű alatt" hatályba léptetett rendelkezése miatt rengeteg ügyfelet érhet "kár".

Javaslatom a kedves olvasónak - legyen akár ügyvéd, akár laikus -, hogy amennyiben előre látható, hogy az egyenesági rokonnak ajándékozott lakóingatlan várhatóan 5 éven belül (nem lakóingatlan esetén 15 éven belül) értékesítésre kerül, úgy az ajándékozni szándékozó inkább maga értékesítse az ingatlant és a vételárat bankszámlán - a NAV részére történő bejelentés mellett - ajándékozza rokonának. A bankszámlán tartott pénz ajándékozása úgyszintén illetékmentes, nem csak egyenesági rokonunknak, hanem bárkinek a részére! 

Nem javaslom a kétszeres ajándékozást sem egyenesági rokonok között. Pl. testvérek vagy unokatestvérek próbálkozhatnak adóelkerüléssel úgy, hogy az ingatlan illetékmentesen a szülőnek, illetve nagyszülőnek ajándékozzák, aki azt tovább ajándékozza illetékmentesen a gyermekének vagy unokájának. A NAV ilyen esetben a tényleges ügylet figyelembevételével szabhatja ki az illetéket, a testvérek, ill. unokatestvérek rokonsági fokának megfelelő illeték kulccsal.

Visszatérve az szja. törvény hátrányos módosításához, el kell mondanom, hogy rendkívül sérelmezem azt, hogy a közszolgálati médiumok teleharsogták az országot az illetékmentes ajándékozás lehetőségével, azonban ennek 2011. január 1-től hatályba lépő személyi jövedelem adó vonzatát szinte elhallgatták. Teljes tájékoztatás tudatában ugyanis az állampolgárok közül sokan úgy döntöttek volna, hogy nem kívánják vállalni ezt a többlet adóterhet, és fenti módszert követve pl. a szülő adta volna el a tulajdonában álló  ingatlant és a vételárat illetékmentesen banki átutalással ajándékozta volna gyermekének. A jogszabályváltozásnak nézetem szerint nyilvánvaló oka van: a megcsappant illetékbevételeket utólag szja bevétellel kívánják kompenzálni.

Illetékmentes ajándékozás II: ajándékozzunk-e ha teher van az ingatlanon?

2011.04.05. 13:59 dr. Simányi Zsolt ügyvéd

Sajnos az I. részben tárgyalt személyi jövedelem adó fizetési kötelezettségen felül az "illetékmentes" ajándékozás után az ügyfeleket más kellemetlen meglepetés is érheti, történetesen az is kiderülhet, hogy az "illetékmentes ajándékozás" nem illetékmentes!

Mielőtt a gazdasági válság végigsöpört volna Magyarországon, sokan vettek fel olcsónak tűnő -főleg devizaalapú- pénzkölcsönöket magán és üzleti célra egyaránt. A bankok által legszívesebben elfogadott fedezet pedig az adós vagy harmadik személy ingatlanjára bejegyzett jelzálog volt. Emiatt a hitelezési gyakorlat miatt igen gyakran előfordul, hogy az egyenesági rokonnak - illetékmentesen - ajándékozni kívánt ingatlant jelzálogjog terheli, de az ajándékozásnak nincs jogi akadálya, mert elidegenítési és terhelési tilalmat az ingatlanra a bank nem tudott bejegyeztetni (ez tipikusan olyankor fordul elő, ha a jelzálogjog nem az ingatlan tulajdonjogának átruházása alkalmával, hanem később került bejegyzésre).

Az Illetéktörvény (Itv.) az előrelátó és méltányos jogalkotó jóvoltából mindig is tartalmazott egy kedvezményt olyan esetekre, amikor valaki ajándékba kap egy tartozásokkal terhelt vagyontárgyat. Ennek lényege, hogy a vagyonszerzőnek az ajándék tiszta (tehát tartozásokkal csökkentett) értéke után  kell csak megfizetni az ajándékozási illetéket egy relatíve magas illetékkulccsal, és az ajándékot terhelő adósság és egyéb terhek után (amennyivel az ajándék értékét csökkentették) csak visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetni, amely az ajándékozási illetékhez képest mindig lényegesen alacsonyabb kulccsal került kivetésre. Tehát pl., ha egy 10 millió forintos ingatlant kapott valaki ajándékba, amelyet egy 5 millió forintos kölcsön biztosítására szolgáló jelzálogjog terhelt, úgy 5 millió Ft után ajándékozási (pl. 15%-os) illetéket, további 5 millió forint után visszterhes vagyonátruházási (pl. 4%-os) illetéket kellett fizetni.

Sajnos azonban az Itv. 13. § (5) bekezdésében foglalt fenti rendelkezést ajándékozási illetékmentesség esetén is alkalmazni kell, ugyanis a jogalkotó "elfelejtett" másképp rendelkezni és NAT (APEH) előszeretettel szabja ki az illetéket fenti jogszabályhely alkalmazásával! Véleményem szerint a jogalkotói hiba nyilvánvaló, hiszen az Itv. 13. § (5) alkalmazása az egyenesági rokonok ajándékozási illetékmentessége esetén nem kedvezmény, hanem a jogalkotói logikával teljes mértékben ellentétes, indokolatlan és józan ésszel indokolhatatlan sarcolás.

Megkeresésemre a NAT illetékes osztálya az alábbiak miatt látta helyesnek mégis a fenti szabály alkalmazását  "Ajándékozás esetén, ha a megajándékozott az ajándékot annak terheivel együtt elfogadja - függetlenül attól, hogy az ajándékozás illetékmentes, vagy ajándékozási illetékfizetési kötelezettség alá esik - a tiszta érték megállapításánál számba vett terhek értékének alapulvételével visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetni. A terhek (pl. tartozás)ugyanis a megajándékozottra hárulnak, azokért ő áll helyt, azaz a terhek erejéig (az ajándékozás idopontjában fennálló terhek erejéig) visszterhes szerzésrol van szó."

Fenti érvelés azonban nézetem szerint nem helytálló, ugyanis a törvény 18. §-a szerint a visszterhes vagyonátruházási illetéknek csak ingatlan, bizonyos ingók és vagyoni értékű jogok képezik tárgyát, de egy tartozás nem tekinthető egyiknek sem. Emiatt tehát az Itv. 13. § (5) bekezdése helyes értelmezés szerint nem a visszterhes vagyonátruházási illeték sui generis típusát alapítja meg, hanem bizonyos fokú kedvezményt tesz lehetővé olyan esetben, amikor a vagyonszerzőt ajándékozási illetékfizetési kötelezettség terheli és erre tekintettel csak akkor alkalmazandó, ha ajándékozási illetéket szabnak ki.

Bátorítom ezért azokat, akikkel szemben az ajándékozási illetékmentesség ellenére az ingatlanon fennálló teher miatt visszterhes vagyonátruházási illetéket szabtak ki, hogy a fizetési meghagyással szemben terjesszenek elő fellebbezést és szükség esetén perben is kérjék a közigazgatási határozat felülvizsgálatát. Érdemes a fellebbezéssel együtt az ajándékozási szerződés napjára vonatkozó hátraléki kimutatással is rendelkezni, mert még az is előfordulhat, hogy a fentiek miatt tévesen alkalmazott jogszabály alapján nem a szerződéskötéskor fennállt mértékű tartozás után, hanem a jelzálogjog bejegyzett összege után vetik ki a visszterhes vagyonátruházási illetéket, ami a hátralékos kölcsönösszegnél lényegesen magasabb lehet.


(vissza a tartalomhoz)